Kedves Olvasó!
Ezen a planétán 1988-ban tűntem fel, mint porszem.
Azóta csináltam én sokfélét; kijártam az informatikát a Jedlikben, robotoltam az Audi gépsorai mellett, belekóstoltam a szerelem keserűen múlandó gyümölcsébe...
Écsen, ebben a tündérvölgy vidéki kis faluban élek, Pannonhalma ölelő karjai alatt, mióta csak az eszemet tudom.
Jelenleg mint kézbesítő postás dolgozom, és ezzel párhuzamosan levelező tagozatos művelődés-szervező hallgató vagyok a Nyugat-magyarországi Egyetemen.
Nagyjából 2005-2006 óta foglalkozom testi-lelki magánhivatásként a költészettel – hogy miket látok, miket érzek, ezáltal vetem papírra/képernyőre. Ihletet magából az életből merítek: sikerből, és kudarból; örömből, és bánatból egyaránt. A nyilvánosság előtti bemutatkozásom lehetőségét Baráti Molnár Lóránt és Lévai Wimmer Mária költőpárnak, a győri Cserhát Művészkör vezetőinek köszönhetem; és köszönöm ezúton is. 2007-ben ART-díjjal jutalmaztak munkáimért, de ettől függetlenül továbbra is – önző módon – nem az Olvasókért írok, hanem magamért. Szintén ebben az évben jelent meg "Álmodó" címmel első verseskötetem; első, kezdetleges szárnypróbálgatásaimmal.
Foglalkozom ezen felül - Juhász Zoltán kecskeméti mentorom hatására - amatőr szinten makettezéssel is, jobbára világháborús harckocsik, ágyúk, és repülőgépek építésével (elkészült makettjeim megtekinthetőek itt: http://tristanmakett.fw.hu).
Szeretem a könyveket, a filmeket, a természetet, a fotózást, a zenét, a természeten túlit, a barátaimat, az élet apró örömeit, a sárkányokat, és az álmokat.
PUBLIKÁCIÓIM:
Önálló:
- Álmodó (2007)
Antológia:
- Rábatáj Antológia (2009, megjelent alkotások: Sírfelirat; Homok és víz; Reménnyel a tavasz elébe; El nem múló vágy; Vándormadarak; Ég veletek, madarak!; A mélysötét rengeteg fénye; Egész Párizs; Per aspera ad astra; Szemelvény a varázserőről; Vakolat; Átok; Ütközet után; Kolbász és rántotta vacsorára; Névtelen fejfa; Egy sírásó naplójából; Caerulus avis; Szőttes; A XXI. századi Loreley)
- Száz szerelmes vers (2010, megjelent alkotások: A lélek tükre)
- Poet Évkönyv 2010 - Illúzió (2010, megjelent alkotások: A Völgy)
- Nap-Szilánk (2010, megjelent alkotások: Sírfelirat; Kalapácseső; Felirat a Tanulságról; Futok; Este; Az üvegfúvók tündérmeséje; Fogd, vidd; Ők; Az utolsó isten siráma az emberhez; Papírcsónak; Tündérszellő; Hős; Fűszál vagyok; Egy új csillag az égen)
- A Nap Tornácán (2011, megjelent alkotások: A kecskeméti arborétum öröklétű ragyogása; Tavaszodóban; Rajzolj számlapot a Holdra; Parttalan éjszakák; Concubia nocte; Mt. Blanc királysága; Ókeánosz keserű könnyei; Az utolsó; Alkonyatszeráj; Ezer lámpás; Ember vagy; Lokomotív; Híd alatt a troll; Felkavar a hó; Rekviem; Csodára várva)
Újság/Folyóirat:
- Kisalföld (ismeretlen lapszám, megjelent alkotások: Zuhanás)
- Délibáb (2007. XVI. évfolyam I.-II. szám, megjelent alkotások: Ki vagyok - valójában?)
- Rábatáj (2007. I. évfolyam 3. szám, megjelent alkotások: Álmodó; Zuhanás; A csoda)
- Rábatáj (2007. I. évfolyam 4. szám, megjelent alkotások: Szél-szonett; Az óceán dala; 15 perc)
Sári Szabolcs, azaz Tristän Haukka |